2. Mi ez az egész?

Egy lehetőség arra, hogy ne csak megpihenjen önmaga közelében, hanem meg is értsen valamit önmagából.

Azon dolgozunk, hogy ki-ki minél jobban hozzáférjen saját pszichológiai alapszükségleteihez.

Az Én-Időtól a Személyre szabott Figyelemig

Sokan ismerik az „én-idő” fogalmát: azt az időt, amikor az ember nem mások elvárásaira reagál, hanem önmagára figyel. Egy séta, egy könyv, egy nyugodt teázás vagy egy elmélyült zenehallgatás.

Ez fontos — de ritkán vezet mélyebb önmegértéshez. Az én-idő pihentet, oldja a feszültséget, és lehetőséget ad az elcsendesedésre vagy a kontemplációra. Önmagában azonban nem feltétlenül segít abban, hogy jobban megértse saját működését.

Létezik azonban egy másfajta figyelem is, amelyet itt személyre szabott figyelemnek nevezek. Ez nem a felszínen időzik, hanem önmaga mélyebb megértése felé fordul. Nem egyszerűen megmagyarázza az életét — hanem visszamenőleg kezd értelmet adni annak. Nemcsak új információt ad, hanem új értelmezési keretet is a már meglévő tapasztalataihoz.

Miért érdemes ezzel egyáltalán foglalkozni?

Mert sok minden, ami ma is mozgatja önt, jóval korábban alakult ki, mint ameddig a tudatos emlékei visszanyúlnak. Néhány gyakori, visszatérő kérdés:

• Miért kerül újra és újra ugyanazokba a helyzetekbe — pedig már felismeri őket?
• Miért jelennek meg újra és újra az életében olyan emberek, akikkel ugyanaz a forgatókönyv ismétlődik?
• Miért képes felkavarni egy mások számára semleges megjegyzés, miközben ugyanaz a mondat másnak meg sem kottyan?
• Mik ezek a belső érzékeny pontok, és honnan erednek?
• Miért érzi időnként úgy, hogy nem a saját életét éli, hanem egy másoktól örökölt forgatókönyvet követ?

Honnan jönnek ezek a mintázatok?

Mire négy-öt évesek leszünk, alapvető érzelmi és kapcsolati mintáink jelentős része már kialakul. Sok minden olyan korai időszakban dől el, amelyre később már nem emlékszünk szavakkal — a testünk és az érzelmi reakcióink azonban tovább őrzik ezeket a tapasztalatokat.

Ezek a korai mintázatok eredetileg megküzdési stratégiák voltak: azért alakultak ki, hogy segítsenek alkalmazkodni. Egy gyermek például, aki azt tapasztalja, hogy a szülei nem reagálnak az érzelmi szükségleteire, kialakíthat egy belső mintát, amely szerint „jobb nem kérni semmit”. Gyermekkorban ez védelem lehet a csalódással szemben. Felnőttként azonban már akadállyá válhat: az illető akkor sem mer segítséget kérni, amikor valóban szüksége lenne rá.

A szakirodalom ezeket a mintázatokat sémáknak nevezi. Vannak köztük olyanok, amelyek gátolják az ember kibontakozását (maladaptív sémák), és olyanok is, amelyek támogatják azt (adaptív sémák). Nem mindegy, melyik milyen szerepet tölt be az életében — a kettő gyakran egyszerre, egymással párhuzamosan van jelen.

Mi az a sématerápia?

A sématerápia egy modern pszichológiai megközelítés, amelyet Jeffrey Young dolgozott ki az 1980-as évektől kezdve. Egyesíti a kognitív viselkedésterápia, a kötődéselmélet és a Gestalt-pszichológia szemléletét, és kifejezetten azokra a tartós, élethosszig fennmaradó mintázatokra fókuszál, amelyekkel a rövidebb terápiás megközelítések gyakran nehezebben dolgoznak.

A koncepció középpontjában öt alapvető érzelmi szükséglet áll: a biztonságos kötődés, az autonómia, az érzelmi szabadság, a spontaneitás és a reális határok. Amikor ezek közül valamelyik tartósan sérül gyermekkorban, kialakulhatnak azok a sémák, amelyek később felnőttként is meghatározzák az ember működését.

Itt azonban nem klinikai sématerápiát végzünk — hanem a sématerápia fogalomrendszerét használjuk önismereti munkára. A kettő nem ugyanaz. A kérdőívek és a beszélgetések segíthetnek felismerni a mintázatait, de a mélyebb terápiás feldolgozás — ha szükségessé válik — képzett sématerapeuta feladata.

A kérdőívek mint varázsszemüvegek

A kérdőíveket elképzelheti különböző szemüvegekként is. Mindegyik más nézőpontból segít ránézni ugyanarra: önmagára.

Az egyik a korai, mélyen rögzült mintázatokra irányítja a figyelmet. A másik a kapcsolataira. Egy harmadik a szülői hatásokra — pontosabban arra, ahogyan ezek a hatások ma is tovább élnek önben. Egy negyedik az érzelmi működés finomabb rétegeit világítja meg. Mindegyik kérdőív egy-egy ablak ugyanarra a házra: arra, amelyik ön.

A kérdőívek természetesen nem képesek teljes egészében megragadni az embert — és nem is ez a céljuk. Abban segítenek, hogy megfogalmazhatóvá, kimondhatóvá és tudatosíthatóvá váljon az, ami a legmélyebben mozgatja vagy visszatartja önt. Ami most még csak homályos érzés vagy ismétlődő reakció, fokozatosan szavakat és összefüggéseket kap.

Mire való ez — és mire nem?

Erre való:

• Önismereti munkára — hogy jobban megértse önmagát, kapcsolatait és visszatérő élethelyzeteit.
• Saját mintázatainak felismerésére és tudatosítására.
• Belső erőforrásainak — adaptív sémáinak — megerősítésére.
• Annak megértésére, hogyan hordoz tovább családi eredetű mintázatokat.
• Egy strukturált belső térkép kialakítására, amelyhez később is visszatérhet.

Erre nem való:

• Klinikai diagnózis felállítására.
• Pszichoterápia helyettesítésére.
• Akut krízishelyzetek kezelésére.
• Gyors „megoldásokra” vagy olyan technikákra, amelyek egyik napról a másikra teljes változást ígérnek.

Ha jelenleg súlyos pszichés nehézséget él át, kérem, forduljon pszichiáterhez vagy pszichoterapeutához. Szívesen segítek a tájékozódásban, ha ebben elakad.

A következő lépés

A legtöbben egy bevezető beszélgetéssel kezdik. Ilyenkor közösen körvonalazzuk, mit szeretne jobban megérteni, és mely kérdőívek lehetnek most a leghasznosabbak ehhez. Ha megfelelőnek érzi a folyamatot, innen lehet továbbhaladni.

klikk 👇

* * * * * *