3. A kérdőívek
Minden kérdőív kényelmesen kitölthető
akár mobiltelefonról is (Google Forms-ban vannak).
Tizenhárom kérdőív — egy átfogó önismereti térkép
A rendszer tizenkét kérdőívből áll,
amelyek külön-külön is sokat elárulnak, egymás összefüggésében azonban még
mélyebb képet adnak. Mindegyik kérdőív kényelmesen kitölthető akár
mobiltelefonról is, és általában 15–45 percet vesz igénybe.
Fontos: nem szükséges mind a tizenhárom
kérdőívet kitöltenie. A bevezető beszélgetés során közösen határozzuk meg, hogy
az ön jelenlegi élethelyzetében melyik kettő-három lehet a leghasznosabb. A
többi később is elérhető marad, ha szükségét érzi.
A „kertes ház” — egy összekötő
metafora
Az önismeretet egy kertes házhoz
hasonlítom. Ezzel szeretném érzékeltetni, hogy a kérdőívek nem véletlenszerűen
összeválogatott elemek, hanem egy átgondolt rendszer részei. A ház minden
részének megvan a maga jelentése:
Ez a metafora nem csupán
rendezőelvként szolgál — abban is segít, hogy az egyes kérdőívek eredményei
között felismerje az összefüggéseket.

A) A kertes ház kerítése — az élet
értelmezésének keretei

Hogyan viszonyul saját élete
értelméhez és céljához? Milyen alapvető szemléleti keretben gondolkodik?
Mit enged közel magához — és mit tart távol önmagától?
|
Kérdőív |
Részletek |
|
1. Élet értelméhez és céljához való
viszonyulás |
7 faktor • 28 állítás • kb. 10 perc |
B) A kert — temperamentum és karakter

Milyen veleszületett temperamentummal
rendelkezik, és milyen karakter formálódott az élettapasztalatai nyomán?
A temperamentum inkább biológiailag meghatározott adottság,
míg a karakter a tapasztalatokkal együtt alakuló személyes működésmód.
|
Kérdőív |
Részletek |
|
2. Temperamentum és karakter |
29 faktor • 240 állítás • kb. 35
perc |
C) A ház alapja — a legmélyebben
rögzült mintázatok

A legtöbb ember számára ez a blokk
áll az önismereti folyamat középpontjában.
Itt jelennek meg azok a korai tapasztalatokból kialakult sémák, amelyek
gyermekkorban gyökereznek,
de felnőttként is befolyásolják az életét illetve a
kapcsolatait.
|
Kérdőív |
Részletek |
|
3. Maladaptív sémák (MS) |
20 faktor • 140 állítás • kb. 20
perc |
|
4. Adaptív / Pozitív sémák (PS) |
20 faktor • 140 állítás • kb. 20
perc |
|
5. Szülőkről / Gondviselőkről |
19 faktor • 144 állítás (anyai és
apai ág) • kb. 25 perc |
|
6. Traumákra fókuszáló kérdőív |
Több változatban, a traumák
jellegétől függően |
A korai maladapív
sémák kialakulásáról illetve az alapvető érzelmi
szükségletek összefüggéséről
röviden
itt olvashat.
A maladaptív és adaptív tükörképi
sémapárokról
erre a linkre
kattintva olvashat
A Szülői / Gondviselői
kérdőívről
itt olvashat
részletesebben
Megjegyzés: a 3. és 4. kérdőív (PS és MS) egymás
tükörképi párja. A maladaptív sémák a hátráltató mintázatokat
tárják fel, míg az adaptív sémák a belső erőforrásokat. Külön-külön is
értékesek, együtt azonban jóval mélyebb képet adnak.
D) A ház külső falai — a látható
személyiség

Az alapokra épülő, mások számára is
látható személyiségműködés.
Mit érzékel önből a környezete? Hogyan reagál a világra a felszínen — és mit
árul ez el a mélyebb rétegekről?
|
Kérdőív |
Részletek |
|
7. Személyiségről (MBTI-alapú) |
16 × 6 = 96 lehetséges típus • 180
állítás • kb. 30 perc |
Megjegyzés: az MBTI-hagyomány hasznos
önreflexiós keretet adhat,
ugyanakkor a tudományos pszichológia részben kritikával illeti a
megbízhatóságát.
Itt önismereti és önreflexiós eszközként használjuk, és az eddigi tapasztalatok
igazolják relevanciájukat.
E) Ajtók és ablakok — kapcsolat a
belső és külső világ között

Milyen módokon jelennek meg a sémák
külső vagy belső hatásokra?
Hogyan reagál, amikor egy érzékeny területünk aktiválódik?
|
Kérdőív |
Részletek |
|
8. Sémamódok |
24 + 27 sémamód • 306 állítás • kb.
40 perc |
|
9. Megküzdési módok (copingok) |
3 × 19 faktor • 231 állítás • kb.
35 perc |
A Sémamódokról
részletesebben
erre a linkre kattintva
olvashat.
A Megküzdési módokról (Copingok) részletesebben
erre a linkre kattintva olvashat.
A megküzdés három alapformája:
Mindhárom stratégia mögött sajátos
működésmód és személyes „ár” húzódik meg. Végső soron nem képes hatékonyan
kivédeni azt, ami ellen megküzdeni igyekszik…
F) A belső szobák — értékek, érzelmek
és kapcsolatok világa

Ez a legbelső rétegünk: az értékek, az
érzelmek, a kapcsolatok és a boldogságélmény világa.
|
Kérdőív |
Részletek |
|
10. Értékekhez való személyes
viszonyulás |
13 faktor • 132 állítás • kb. 25
perc |
|
11. Érzelmekhez való viszonyulás |
55 faktor • 220 állítás • kb. 30
perc |
|
12. Barátság minőségének értékelése |
6 faktor • 30 állítás • kb. 10 perc |
|
13. Boldogságérzékeléshez való
viszonyulás |
17 faktor • 68 állítás • kb. 20
perc |
Érzelmekről illetve az érzelmekkel kapcsolatos
kérdőívünkről
részletesebben itt
olvashat
Érdekesség:
A barátságkérdőívet két barát vagy egy pár is kitöltheti anonim módon úgy,
hogy,
egy előre megbeszélt jeligét írnak be a kérdőív megfelelő rubrikájába.
Így lehetőség van arra, hogy a kettőt egymásra vonatkoztatva elemezzük.
Honnan érdemes kezdeni?
A leggyakoribb kiindulópont a két
sémakérdőív (MS és PS) egymás utáni kitöltése és közös elemzése. Ez a két kérdőív
egymás tükörképi párja: az egyik a hátráltató mintázatokat
tárja fel, a másik a belső erőforrásokat. Együtt sokkal árnyaltabb képet adnak,
mint külön-külön.
Innen a folyamat több irányba is továbbhaladhat — attól függően, mi került előtérbe:
Van azonban, amikor eleve más
irányból indulunk. Ha például egy konkrét élethelyzet vagy kapcsolati kérdés
áll a középpontban, akkor a barátság vagy a boldogságérzékelés kérdőív is lehet
megfelelő kezdőpont.
Adatkezelés és bizalom
A kérdőívek során megosztott információk
érzékeny személyes tartalmak — ezt komolyan veszem. A kérdőívek
alapértelmezetten nem tartalmaznak nevet, hacsak ön ezt önként nem adja meg. A
válaszokat egy azonosító (például kód vagy monogram) segítségével kapcsolom az
ön folyamatához.
A részletes adatkezelési tájékoztató
külön oldalon olvasható. → Adatkezelési tájékoztató
klikk 👇
A következő lépés
Ha bizonytalan abban, melyik kérdőív lenne
most az ön számára a legrelevánsabb, érdemes egy rövid bevezető beszélgetéssel
kezdeni. Ott közösen meghatározzuk, mire érdemes most fókuszálni.
[ Bevezető beszélgetést kérek
] [ Hogyan dolgozunk? →
] klikk 👇
* * * * * *